Wayteq x960 BT

Sziasztok

A segítségeteket kérném.
Pár napja beszereztem egy Wayteq x960BT készüléket. Nagyon szép, olyan mint a amilyennek leírták...
Térkép nélkül vettem, de nem gondoltam,hogy bármiféle gondot jelenthetne, hisz már volt néhány GPS-alkalmas készülékem-amire én szerkesztettem térképet.
IGO8-at szerettem volna telepíteni, de a belső készülékmemóriának csak egy részéhez tudtam hozzáférni USB-n keresztül, de gondoltam bizonyosan majd be kell állítanom valamit, a láthatóság érdekében. Kellett volna használnom a gépet, ezért próbáltam sietni. Feltettem az említett térképszoftvert, majd a navigáció mappában beállítottam az elérési utat. Sajna nem indult el az IGO, többször is letöröltem és felraktam. Majd kíváncsiságból elindítottam a Windows-t, hátha majd innen, sajna innen meg már nem is tudtam kilépni, próbáltam innem indítom az IGO-t, de a bootképernyőnél elakadt a kütyü és azóta is csak próbálkozik. bekepcs-bootképernyő-kikapcsol magától-majd újrapróbálkozik, amíg csak ki nme kapcsolom.. Az USB-re sem reagál semmit, hosz nem is tud elindulni szerencsétlen.. Mit lehet ilyenkor tenni?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
DM43 képe

A két dolognak semmi köze

A két dolognak semmi köze egymáshoz.

A figyelmeztetés eltüntetéséhez írd be ezt a sys.txt-be:

[naviextras]
boot_service_address="http://zippy.naviextras.com/services/index/1"

A GPS jelhez pedig tedd ki a szabadba a gépet. Akár 10-15 perc is lehet, amíg először jelet fog.

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez

Szia! Megkerestem, a READ ME

Szia!

Megkerestem, a READ ME SYS.TXT file-ban az alábbiak vannak:

It is possible that no editing of sys.txt at all may be necessary. Primo 2.0 is very good at determining most correct settings automatically.
If, however, your hardware device is not easily detected by Primo, some minor editing may be required such as inserting the following--NOTE: the values shown are for example ONLY; you must insert the correct values for YOUR hardware!:

[gps]
port=2
baud=57600
source="nmea"

[interface]
resolution_dir="480_272"
vga=0

[tmc]
show_tmc=1
port="COM,1"
baud=38400
source="gns"

[rawdisplay]
screen_x=800
screen_y=480
class="landscape"

A tool to help you determine some of the the correct settings (IF NECESSARY!!) can be found here:
http://www.navitotal.com/showthread.php?8930-Mortscript-applications-rep....
Get: WINCE DEVICE INFORMATION V2

Én sajnos tényleg nem értek ehhez.
Segítenél, hogy a fentieken belül pontosan hova kell beillesztenem az általad megadottakat?

Előre is nagyon köszönöm!

IBAN

DM43 képe

Bárhova, pl. a legvégére!

Bárhova, pl. a legvégére!

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez

Szia! Megcsináltam amit

Szia!
Megcsináltam amit javasoltál: módosítottam (a végére írva) a sys file-t, mentettem, kikapcsoltam, bekapcsoltam (többször is) a készüléket, de sajnos a GPS menü indításakor az Igo Primo 2.0 betöltése, ahogy elindul (kb. 1/3-ig jut), amikor bedobja változatlanul a figyelmeztetést. Azt elfelejtettem tegnap megírni, hogy a műholdakból néhány másodperc alatt kb. 5 db-ot megtalál.
Van más ötleted? Előre is köszönöm :)

IBAN

DM43 képe

Írd mögé még

Írd mögé még ezt:

[tmc-http]
enabled=1
servers.size=1
servers[0].url="http://zippy.naviextras.com/services/tmclite/data/nng-igo-tmc-iphone/0/"
start=1

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez

Beírtam, most a GPS

Beírtam, most a GPS kiválasztásakor az Igo Primo 2.0 1/3-ának betöltésekor ugyan feljön a hiba kiírás, viszont ha le okézom folytatódik a program betöltése és bejutok a navigációs menübe (eddig ez sem sikerült). Térképet, országot nem tudok keresni.
Bocsánat, hogy ennyit kérdezek, de ehhez én tényleg nem értek.
Köszönet!

IBAN

Köszönöm a segítséget, a

Köszönöm a segítséget, a térképpel volt a baj. Most már működik! Üdv!

IBAN

E-book feltöltés

Sziasztok! Adjatok tanácsot, hogy miként tudnám az x960BT HD-ra feltenni az aktuális olvasnivalómat. Valami jó dokumentum konvertáló kellene talán? Eddig csak PDF-ben töltöttem le, de az x960 bt HD-ra txt. formátum a jó. Köszi a segítségeteket.

UI: nekem eddig minden remekül működik! Jó készülék!
Üdv. Gezucci.

E-book feltöltés

Szia Gezucci!

Látom valamikor a nyáron kértél segítséget e-book feltöltésre. Én csak most olvastam a fórumot, de szerintem lesznek olyanok is akik szintén utánam találnak rá. Gondolom már találtál rá megoldást, viszont nem látom, hogy közzé tetted volna! Éppen ezért leírnám, hogy mások számára is látható legyen a válasz!

Ha valaki navigáción csak szöveget szeretne olvasni, nem kell konvertáló programban gondolkozni! A legegyszerűbb módja, hogy a pdf-ből Ctrl+a val kijelölöd az egész szöveget vagy egérrel a szövegrészt, kimásolod, majd beilleszted a jegyzettömbbe ami txt formátumban ment, és azt másolod be a navigációdba!

A másik lehetséges mondja, hogy a megnyitod a pdf-et és mented másként txt formátumban! Azt nem tudom, hogy az adobe reider melyik verziójától képes menteni txt formátumot, de a 10.1.0-ás verzió ezt már tudja! Ez bárki számára ingyenesen elérhető! Mindenesetre a pdf-ből ezekkel a módszerekkel csak a szöveget fogja tudni megjeleníteni a jegyzettömb, és így értelemszerűen a navigáció is!

Nekem egy WayteQ 620-asom van, és elég csak a txt fájt bemásolni a GPS-be (Ha csatlakoztatom cserélhető lemezként látja). Nem kell a lemezen lévő egyik mappájába se másolni, így az e-book alkalmazás egyből látja!Persze új mappába is rakhatjuk, ebben az esetben az e-book alkalmazásnak meg kell mutatni a helyet! Ha sok olvasnivaló agyagot tárolunk az eszközön, akkor az átláthatóság érdekében, célszerű mappába rendezni a fájlokat!

Remélem a fenti leírással segítséget tudtam adni azoknak, akik még csak ezek után fogják a GPS e-book alkalmazásán olvasni az olvasni valójukat!

Üdv: butorvilag

DM43 képe

Nézz körül ezen, vagy ezen az

Nézz körül ezen, vagy ezen az oldalon. Találsz egy csomó SI-t, amiben - többek között - pdf olvasó is van.

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez

Karcos fólia

Sziasztok,

egy éve vettem egy wayteq X960-as navigációt, a hozzá kapott ceruzát használva, a gyári fóliát brutál módon összekaristolta. Az lenne a kérdés, ha leveszem a fóliát, a kijelzőt is össze fogja karistolni?

Köszi, a válaszokat

Bugab

szil2006 képe

Karcos fólia

álltalaban ami rajt szokott lenni folia az csak szállitásra van és az nem védi meg a gépet.
de ha szerencséd volt és rendes foliát kaptál hozzá ajándékba akkor cseréld le ha karcos és zavar,
kb.800 ft.anélkül tönkre teszed az érintöképernyöt elöbb utóbb és az már nem ennyi lesz.
természetesen ha eladnád valamikor esztétikusabban fog kinézni ha karcmentes a kijelzöje

automata blutetooth???

Sziasztok!
Vettem egy x960 BT-t és hozzá egy RTA-3000-es TMC vevőt. A szivargyújtós töltő a kettőt együtt nem bírta, kiment benne a biztosíték! :(
A készülék magyar nyelvű leírása rettentő szűkszavú, pl. azt is innen a fórumról vadásztam le, hogy az FM transzmitterhez csatlakoztatni kell az USB-be kábelt, mert az az antenna. :(

Lenne viszont néhány kérdésem:
- mitől lehet az, hogy bár be van állítva a bluetooth menüben az automatikus csatlakozás, mégsem csatlakozik automatikusan, csak ha külön belépek a menübe, és csatlakozok? Ez így elég macerás! Van erre valami megoldás? Tapasztalt más is ilyet?
- Primo 2.0-ban közlekedési infót csak a TMC-ről hajlandó venni, a telefon internetéről nem. Vagy ezt ne is várjam?
- Milyen navigációs szoftvert ajánlotok az X960 BT-hez?

Köszönöm a válaszokat előre is!

Sumi5

Sumi5
Wayteq 960 BT, Samsung Galaxy S

szil2006 képe

automata blutetooth???

nem az a gond hogy a kettöt ne birná,akkor szerintem a tmc vevövel van a gond.cserélj biztit és ha megint kiold a tmc csere lehet a megoldás mert ezt együtt kell használni mert töltöröl kap tápot,máshogy nem megy...a bluetooth nál párositani kell az ezközt...navi szoftver? ami tetszik neked fut rajt bármi ha jo a program.szerintem jo ez a gép csak nem szabad agyon piszkálni.navigációra találták ki az igaz probálják csinositani mint minden eszközt de a lényegen nem változtat.

automata bluetooth

A TMC vevő valóban rossz volt, kicserélték, már működik.
A bluetooth párosítva van, be van állítva, hogy kapcsolódjon automatikusan, tartsa meg a kapcsolatot kilépéskor, mégsem csatlakozik automatikusan csak ha belépek a bluetooth menübe! :(

Sumi5
Wayteq 960 BT, Samsung Galaxy S

Wayteq x960 BT

sziasztok!
Olyan gondom van hogy:
Tesó vett egy készüléket az üzletben tettek rá igo szoftvert müködött is csak közben néha lefagyot. Mondta hogy töröljem le és tegyem rá az egyémet, biztonság kedvéért elmentettem letöröltem, hogy tiszta legyen le akartam formázni de azt irta ki hogy irásvédett meg is lepödtem. Szorakoztam még egy darabig de feladtam. Viszont feltettem sd kártyára ott viszont megy. De neki nem ott kell persze érthető mert akkor nem tudja használni másra. Visszamásoltam a régi igo-t a régi helyére sikerült is el is indul de a meghajton nem oda tartozó fájlok letek mindenféle hyerogli féle és 1980 meg ilyen dátumok lettek és azokat se tudom letörölni és azok is irásvédetek nem igazán értem. Ha tudna valaki segíteni megköszöném.
A készülék még garanciális.
Köszönöm

Wayteq x960 BT hiba

Sziasztok!

Vásároltam 1 vadi új Wayteq x960BT készüléket, navigációs szoftver nélkül. Felraktam rá Igo Primo legújabb verzióját, majd előjött olyan hiba jelenség hogy ha kiléptem a készülék menüjébe,magától 3 másodperc múlva vissza indította a navigációs szoftvert illetve a hang is megszűnt a készüléken. Esetleg okozhatja a sys.txt be valami rossz beállítás?

wayteq 960 + tmc

Sziasztok !

Szaladok még 1kört ! A tárgy wayteq 960 és rta-3000 !
A problem ha bekapcsolom az fm transzmittert nincs tmc vevés / mint ha nem is lenne / ha kikapcsolom az fm-et rögtön indul a tmc ! Köszönet tkari4-nek kb 4 napig frissitettük átirtuk szétszedtük összeraktuk és semmi .
Ha találkozott valaki ilyen gonddal vagy olvasott rola
valahol annak megköszönném a segitséget !
Thx elöre is !!!!!

tkari4 képe

wayteq x960BT + tmc

:-)

Hát igen! Mindent megpróbáltunk, de nem sikerült megoldani a problémát.
Az én x960-asom nem produkálja az említett hibát. (FM vs. TMC)

Így lemásoltam a WinCE-t, YFAPP-ot és rátettük a beteg készülékre. Nem működött a dolog csak az első indításkor.
Egy különbség maradt a kettő között a bootloader, így azt is azonossá tettük, de nem változott semmi.
Végigzongoráztuk az összes com portot a TMC-nek, de minden esetben ugyan az a hiba jelentkezett.

Kb. úgy elakadtam, mint az Androidos DUN com port témánál.

Jelenleg úton van az én TMC vevőm aladar214-hez.

Utolsó kísérlet!

Egy hülye kérdés

Egy hülye kérdés: a transzmitter frekije nem fedi valamelyik köszszolgálati rádió frekijét? Ugyanis ilyenkor olyan interferencia jön létre, hogy csak na!

Szerk: Azért a közszolga, mert az sugározza a TMC-t.

Sajnos nincs köze hozzá ! Az

Sajnos nincs köze hozzá ! Az fmt a 88,70-en van a tmc 94,8 / petöfi /
De azért nagyon köszi ! Közben hivtam a servicét és lövése nem volt az embernek .
Annyit mondott, vigyem be mert még ilyet nem tapasztalt !

Köszi még1X

Nálam akkor komolyabb baj

Nálam akkor komolyabb baj lehet mert a saját hangszóróból sem jön telefonhang. Zene, navi, műxik. Amúgy frissítettem a fw-t a wayteq oldaláról. Lehet h nem kellett volna?

tkari4 képe

Nálam akkor komolyabb baj

Próbáltad már másik telefonnal, vagy a telefonodat egy headsettel?
A frissítés nem okozhatja ezt a hibát, de ha előtte működött akkor érdekes a téma.

Az FM transmittert, ha alsó frekvencián használod állítsd felsőre, ha felsőn akkor alsóra. (88 <->108)
Ha nem árnyékolja más adó akkor működnie kellene.

Ha nálad a TMC túrja ki az FM-et, akkor az megint egy csúnya dolog a kütyütől.

Félve kérdezem: TMC nélkül működik az FM átvitel?

Próbáltam másik telóval (x10

Próbáltam másik telóval (x10 mini) és tablettel (huawei) is. Eredmény u.a.
Hangot nem ad ki a kütyü. Ha megnyomom azt az ikont ami visszakapcsolja a telóra a hangot akkor a teló adja a hangot. Ez műxik.
Az FM transzmitter meg sehogy sem megy próbáltam elég sok frekvenciát. Semmi. TMC nélkül is. Sima USB kábellel még nem próbáltam de nem adok neki sok esélyt. Ebből szerviz lesz.
Frissítés előtt nem toom h ment-e mert nem próbáltam akkor. Egy hónapja van meg és szinte egyből frissítettem.
A headsettet sem próbáltam még telóval, mert csak fülesem van. De megnézem azzal is.

Nincs hang bluetooth kapcsolatnál

Sziasztok.

Már minden beállítást kipróbáltam, de nem sikerült hangot kreálnom bluetooth kapcsolat közben.
FM transzmitter kikapcsolva, Samsung Gio-val kapcsolat meg van, bejövő hívásra csörög a wayteq, felveszem és nem hallani semmit sem. Ugyan ez kimenő hívásnál is. Transmitter bekapcsolásánál pedig szintén nem közvetít hangot a beállított frekvenciára még a navi hangja sem szólal meg.
Hang feltolva, navigáció alatt van hang ha fm kikapcsolva. Mi lehet a gond?
Szoftver frissítve a wayteq oldaláról.

Segítségeket előre is köszönöm.

tkari4 képe

Nincs hang bluetooth kapcsolatnál

Ha a telefont csatlakoztatod, akkor ezt kell látnod a profiloknál a telón:
PND / Telefon / Használat a telefon hangrendszerében

FM antennának mit használsz? Töltőt, vagy adatkábelt?
Ha a töltő kábelével nem visz át jelet, akkor próbáld meg az adatkábellel.

Igen, a teló ezt írja. A

Igen, a teló ezt írja.
A töltöt használom mert van tmc vevo es ahhoz kell az energia.
Csak a transmitteren keresztul kepes az eszkoz kihangositani a telefont? Vagy tud sajat maga is, ugy mint monjuk a navigaciot, mp3-t?

tkari4 képe

Kihangosítás

A kihangosítás működik saját hangszórón és az FM transmitteren keresztül is.
(Normál esetben)
Az én X960BT-m tökéletesen működik, így csináltam róla egy teljes másolatot, melyet telepítő csomaggá alakítottam.

Éppen egy hasonló probléma megoldásán kísérletezünk egy fórumtárssal.
Neki vagy az FM transmitter működik, vagy a TMC vevő, de a kettő egyszerre nem.
Ráadásul néhány újraindítás után com port kiosztási problémák jelentkeznek.

Ha lesz eredmény közzéteszem a megoldást.

sys.txt

Sziasztok !
960bt-hd-ra keresek sys.txt filet amivel müködik a tmc ! Már minden létezöt probáltam . Csak akkor mükszik ha a micro sd-én rajta van az erasereg és a CFGPF05 file ! Addig müködik a tmc amig le nem törlöm.A harmadik ujrainditásig birja utána nincs az az isten hogy elinduljon !
Minden segitséget köszönök elöre is !!!!!!!!!!!!!!

GPS jel

Sziasztok,
vettem egy x960bt-t. Primot felraktam, minden ok de műholdat a navigáció nem talál (a kis hold jel mellett a három pontból a legkisebb besötétedik a többi nem). Maga az eszköz a gps infóval megtalálja a holdakat, de a navi nem. A licenc biztos jó, már használtam. Hol lehet a hiba?
Már kifogytam az ötletekből.
Előre is kösz.
Laci

szil2006 képe

gps

sys ben átirtad a gps adatokat? ha igen akkor nyomj egy reszetet,komoly! nálam is csinálta a wayteq. utána ok lett.

x950BT

Sziasztok!

Sajna elcsesztem, 950BT helyett 960BT szoftverét frissítettem, GPS műkszik csak hang, bluetooth, FM transzmitter nem működnek. Remélem tudtok rajtam segíteni, milyen megoldással lehetne vissza állítani. Köszönöm!

????

Sikerült rá valami megoldást találnod?
Nagyon megköszönném!

X950BT

A hivatalos oldalon van frissítés hozzá ha HD-s ha nem akkor nézz körül itt a forumon a wayteq romok között.
A hivatalos oldal:
http://wayteq.eu/hu/letoltes

Wayteq x960bt magyar hang

Sziasztok!

Koszonom szepen mindenkinek a segitseget.Megy a gepen az igo primo,amit ratettem,de csak angol hanggal.
A menut sikerult magyarositani,de amit ratettem magyar hangot nem viszi.
Tudnatok segiteni honnan tudnam letolteni?

Uzsanett82

szil2006 képe

magyar hang

magyar hang

Koszonom szepen :)

Uzsanett82

Wayteq x960bt

Sziasztok!

Mukodik az igo primo,de nincs benne terkep es magyar nyelv.Szedtem le a netrol,de nem tudom mivel kell parositani,hogy kezelni tudja a gep.Milyen program kell ezeknek a terkepeknek a megnyitasahoz?

Elore is koszi

Uzsanett82

szil2006 képe

primo

csak a magyar hang?? végül is térkép nincs!!

wayteq x920bt

Sziasztok.
Tudna adni nekem valaki egy működű x920bt tartalmat szoftverrel?
Sajnos az enyimet lefrissitettm az oldalon találhatóra(1016), és azóta ha felteszek egy primo szoftvert rá,akkor minden egyes bekapcsolás után ujra kell beállitani mindent rajta,ezt értem az alatt,hogy ki kell választanom a hangot,beállitani a nyelvet, az uttipusokat....
Mintha nem mentené el a beállitásokat.

Köszönöm.

DM43 képe

Itt nyilvánosan max

Itt nyilvánosan max tanácsokat fogsz kapni, komplett programot nem (lásd ezt: http://gpsforum.hu/node/3)
Hol fut a primo (kártya, belső memória)? Ha kártyán, akkor nem írásvédett-e az (itt az oldalán levő pöcökre gondolok)?

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez

wayteq x920bt

Tanács is jól jönne.
Micro sd kártyán van a primo,szóval nem tudom irásvédetté tenni:)

Egyszerűen nincs ötletem,hogy miért nem jegyzi meg a beállitásokat..

negist képe

segítség

Wayteq x960 BT navigálás közben a zenelejátszó a listába beszedi a wav fájlokat is. Hogyan lehet megcsinálni hogy azokat ne lássam ne játsza le.

DM43 képe

Bizonyos verziók kezelik az

Bizonyos verziók kezelik az un. oasis bejegyzést a sys.txt-ben:

[oasis]
exclude_directories="PICTURE::%sdcard%,PICTURE::%myflashdisk%,MUSIC::%myflashdisk%,MUSIC::%sdcard%"
include_directories="PICTURE::%sdcard%/pictures,MUSIC::%sdcard%/mp3"

Az első sorban gyakorlatilag megadod, hogy sehol se keressen a gépen. A másodikban pedig azokat a mappákat adod meg, ahol kerestetni szeretnél - a példában képeket csak a kártyán levő pictures mappában, zenét pedig az mp3 mappában fog keresni.

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez

Wayteq x960bt

Sziasztok!

A segitsegeteket szeretnem kerni.Vettunk egy Wayteq x960bt terkep nelkulit.
Megprobaltam ratenni a Sygic-et.Az Igo-t,de valamiert nem tudja futtatni egyiket sem.Raktam sd kartyara,raktam a Resident flashe,de semmi.A Windows ce feluleten nem tudja futtatni a programokat.
Szerintetek mit csinaljak vele,hogy tudnam megoldani ezt a problemat?
Elore is koszi!:)

Uzsanett82

Wayteq x960bt

Koszonom a segitsegeket.Mar majdnem megoldodott a problema,de a navigacios programot meg nem inditja el,de legalabb mar felismer mindent:)
Nem tudnatok segiteni,hogy honnan tudnek letolteni Igo-t a navimra?

Uzsanett82

szil2006 képe

wayteq

Szia!!

hiba jelzés?
elérési utat beálitottad,ha nem ir semmit és a wince-böl sem indul a progiddal a gond.sys ben bekell allitani a 800x480 ra a felbontást ha elindul gps nincs 7.port 56800

Wayteq x960bt

Szia!

Hiba jelzes nincs.Azt irja,hogy nem tudja futtatni a programot.Erdekes,mert nekem tul uresnek tunik a win a navin.
Koszi a segitseget.
En arra gondoltam,hogy esetleg a hardverrel van a gond,mert a bluetooth inditasanal hardver problemat ir ki.

Uzsanett82

szil2006 képe

Wayteq

Szia!!

mielött nekiesnél romozni érdemes lenne ujra raknod a ResidentFlash tartalmát.
felraktam egy mentést,proba szerencse!!
innen letöltheted http://data.hu/get/5466670/Wayteq.rar

DM43 képe

Evvel sokat nem ér, ez

A Wayteq.rar-ral sokat nem ér, ez egyáltalán nem befolyásolja a gép működését. A gpspara fájlok akár törölhetők is, gpsfix-nél úgyis létrejönnek újra. A device.nng pedig az igo futtatásakor jön létre. A ds mappában levő dolgok pedig az opera maradékai.

Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember? /Ronald Reagan/

BlueDragonWarez